Marshall Goldsmith What got you here, won’t get you there című könyvébenolvastam azt a kijelentést, amivel teljes mértékben egyetértek: “People don’t care how much you know, they want to know, how much you care.” Vagyis: Én sem azokra a vezetőimre emlékszem, akik tudásukban voltak átlag felettiek, sokkal inkább azokra, akik odafigyeltek rám.

Első munkahelyem első munkanapján a cég ügyvezetője elszaladt mellettem a lépcsőn, és azt mondta: “Jó reggelt, Rita!”
Mivel ez egy ötszáz fős csapat volt, megtiszteltetésnek vettem, hogy köszön, azaz tudja, hogy én is az ő beosztottja vagyok, és fel sem vettem, hogy nem az én nevemet mondta. Nem az volt elvárásom, hogy az első nap már a legfelső szintű vezető is tudja a nevemet. Beültem a szobámba dolgozni, és öt percen belül kopogtak az ajtómon.
– Laura, ne haragudj, tudtam, hogy ma tizen léptek be a céghez, akikből kettő lány és tudtam, hogy az egyiket Ritának, a másikat Laurának hívják, de összekevertelek titeket. Elnézésedet kérem, mostantól igyekszem nem eltéveszteni.
Majdnem leestem a székről. Ettől a perctől kezdve eszembe sem jutott nemet mondani olyan agyrém kéréseire sem, hogy másnap reggel ötkor be kellene menni dolgozni és hajnali kettőig kéne maradni, mindezt szombaton.
Erről Antoine de Saint-Exupéry A kis hercegének klasszikus mondata jutott eszembe: “Az ember csak az ismeri meg igazán, amit megszelídít.” Ő engem ennyivel megszelídített.

Komócsin Laura, 77 tanulságos történet vezetőkről, coachoktól és tanácsadóktól