Az álmom az, hogy mindenkinek lesz coacha, aki csak szeretné. Ha másként nem, self coachként saját maga.

40 éves lettem tavaly. Ez a tény nagy változásokat nem eredményezett az életemben, csak egyetlen terület volt, ahol igen. Ez pedig a CSR-hoz való viszonyom. “Kislány koromban” azt gondoltam, hogy a CSR valami úri huncutság. Aztán ahogy érettebbé váltam, már én is kezdtem rákapni az ízére és évente egy-egy embert elvállaltam, hogy ingyen coacholjam…. De amikor ez a bűvös 40 elért, rájöttem, szeretnék valami nagyobb hatásút!

Azt tudtam, hogy olyat szeretnék ami az erősségeimre épít. Valami olyat, ami kapcsolódik a coachinghoz és az íráshoz. Azt is tudtam, hogy olyanoknak szeretnék segíteni, akik nem engedhetik meg maguknak ezt a szolgáltatást.

Az akkori aktuális DIADAL coach képzésünkre járt egy újságíró, aki írt egy cikket a Ridikül magazinban a self coachingról. Mi a szösz az a self coaching?

A coaching-folyamat általában kétszemélyes: a coach mint külső, támogató személy segíti az ügyfelét – a coacheet – a céljai elérésében. Nem oldja meg helyette a problémát de kérdéseivel, eszközeivel előhozza belőle a saját megoldásait. Tulajdonképpen bárki segíthet saját magán, csak egy kis tudatosság kell hozzá. Azokat az eszközöket, amelyeket egy coach bevet az ügyfelénél, saját magunkon is alkalmazhatjuk. Ez a self-coaching – amikor önmagunk coachává válunk.

A Ridikül magazinos cikket sokan olvasták, sok pozitív visszajelzést kaptunk. Ez adta az apropót a CSR projekthez, hogy írjunk egy rövid eBookot, ami közérthető nyelven van megfogalmazva és juttassuk el minél többekhez ingyen és bérmentve.

El is készült a elektronikus könyv, 22 eszköz szerepel benne saját élmény megosztásával és összesen 30 oldal.

A programba beleszerettem és másoknak is meséltem az álmomról, hogy szeretnék segíteni minél több embernek és arra gondoltam, milyen jó lenne, ha ez nem csak a magyaroknak adatna meg, hanem másoknak is.

Nagyon jó volt megtapasztalni, hogy másnak is csillogott a szeme ettől a globális CSR projekttől és mi, magyar coachok a világ körül össze tudunk fogni egy közös ügyért.

Ezért elindítottuk a SPARKLE SELF COACHING globális CSR programot, amiben köszönöm a nagyköveteknek és a fordítóknak a munkáját:

  • Bolemant Éva (szlovák)
  • Katona Melinda (román)
  • Kiss Henrietta (olasz)
  • Lydia Skene (német)
  • Prerna Sujan (angol)
  • Zádrovich Aliz (magyar)

és további nagyköveteink dolgoznak azon, hogy bolgár, francia, török, holland, orosz és többi skandináv nyelven is elérhető legyen, Litvániban pedig hangoskönyvként is hozzáférhető lesz, kifejezetten vakoknak továbbfejlesztve.

Örömmel tapasztaltam, hogy már minden nyelven töltötték le a legkülönbözőbb szakma képviselői:  újságíró, politikus, informatikus, építész, könyvvizsgáló, marketinges, 20 éves egyetemista és 83 éves nyugdíjas is (nem is egy!) azaz remélem egyre többeknek tudunk ezzel segíteni.

A self-coaching népszerűsítés töretlen, a 2015 évben találkozhattatok vele és velem ICF konferencián, OHE konferencián,​ BEAUTY konferencián,​ FORBES konferencián,​ Szily Nóra tévé​ műsorában, Rádió Bézsben valamint publikációk jelentek meg róla a Manager Magazinban​, Hr portálon és ​a népszerű Profil című osztrák magazinban is írtak a programról. Így már több ezer résztvevőhöz​/olvasóhoz jutott el a híre. A Facebookon és a Linkedinen is folyamatosan népszerűsítjük:

https://www.facebook.com/businesscoachkft
https://www.linkedin.com/company/businesscoach-kft-gift

Így karácsony környékén szeretném ha Nektek is csillogna a szemetek és szeretnék örömet okozni!

Fogadjátok sok szeretettel Ti is a self-coaching könyvet és töltsétek le bátran!

Letölthető innen:
http://businesscoach.hu/en/self-coaching/

Kívánunk Békés Boldog Karácsonyi Ünnepeket és Boldog Új Évet!

Szívélyes üdvözlettel:

Business Coach Kft.csapata nevében

Komócsin Laura PCC
Senior Executive Coach
ügyvezető igazgató,