Challenging Coaching

Korábbi blogbejegyzéseink a témával kapcsolatosan:

Mit tanultam a kihívásközpontú coachingról szóló kurzuson,

avagy hogyan főzzünk finom kőlevest? Seres Krisztina coach tollából

Nagy várakozással tekintettem a challenging coachinggal való megismerkedés elé, mert a saját életemben is éreztem, hogy jó volna néha olyan segítséget igénybe venni, amelyik nem akar a realizmus álcája alatt lebeszélni nagyratörő céljaimról, hanem épp ellenkezőleg: a célok eléréséhez szükséges lehetőségeket, módozatokat és eszközöket segít meglátni, kidolgozni és elérni.

Ezen a rövid kurzuson pontosan ezt kaptam: olyan szemléletet mutatott be az előadó, amelyet coachként remekül fogok hasznosítani azoknál az embereknél, akik nem tudják kivel megosztani az álmaikat, mert attól tartanak – esetleg korábbi negatív tapasztalataik alapján –, hogy álmodozónak és a valóságtól elrugaszkodott vezetőnek gondolják, vagy egyszerűen nem veszik komolyan őket. A továbbképzés nyomán azonban megnyugodtam. Rájöttem, hogy nincsenek lehetetlen célok, csak kishitű vezetők és/vagy beosztottak. Ők azok, akik nem hisznek magukban vagy a vezetőjükben, ezért inkább a célról jelentik ki, hogy lehetetlen.

Amit különösen értékesnek találtam már a kurzus beharangozásakor is, az azoknak az érzéseknek a lajstromba vétele, amelyek alapján a nagyratörő terveket dédelgető ember tudhatja, hogy jó úton jár. Jellemzően inkább azt szokták felsorolni, hogy mit kerüljünk el, mely érzések mutatják, hogy rossz irányba haladunk. Az itt felsoroltaktól (izgalom, inspiráció, félelem, bizonytalanság) épp óvni szoktak a „realista”, „megfontolt” stb. tanácsadók és munkatársak. Ezzel szemben a challenging coach pontosan ezeket használja fel ahhoz, hogy kliensét sikerhez segítse.

A challenging coaching koncepciójának általam való értelmezését A kőleves című magyar népmesén keresztül szeretném bemutatni. (A mesét gyerekkorom óta ismerem, de eddig még nem gondoltam rá a FACTS modell illusztrációjaként.J) Számomra ez a történet is csak azt támasztja alá, hogy a célok megvalósításában a lehetetlent nem ismerő szemlélet és a challenging coachinghoz szükséges alapkészségek valójában ott bujkálnak mindenkiben, csak nem mindenki vág bele, hogy meg is valósítsa legmerészebb álmait. (A mese az összefoglalás végén olvasható.)

A FACTS modell egyes elemeit a mese történései alapján veszem sorra.

  1. Komfortzónából való kilépés

Bár ez nem tartozik szorosan a FACTS modell elemei közé, ám a challenging coaching nem lehet sikeres, ha a coachee bármilyen oknál fogva nem lép ki a komfortzónájából. Szerintem ez a legelső és legfontosabb lépés, amely nélkül nincs siker. Ennek a mesének az elején a vándorlegény a komfortzónájától meglehetősen távol áll, hiszen erős éhség gyötri. Valójában nem lényeges, hogy a körülmények folytán kerülünk-e ki a komfortzónánkból, vagy saját döntésünk alapján. A lényeg, hogy a majdan sikeres „álmodozó és célmegvalósító” kliensnek vállalnia kell ezt a kellemetlen helyzetet, és fel kell ismernie, hogy miként tudja a maga javára fordítani.

  1. Courageous Goals (bátor, vakmerő célok)

Nehéz elképzelni annál bátrabb és vakmerőbb célkitűzést, mint kődarabból levest főzni. Mondhatni lehetetlen, ezért a „realista”, „megfontolt”, „tapasztalatokból merítő” tanácsadók sürgősen le is beszélnék a vándorlegényt erről az ötletről. Ezzel viszont éppen a leghatásosabb eszközétől fosztanák meg. Egy szokványos hozzávalókból készülő leveshez valószínűleg nehezen tudná megmozdítani a falu népét, míg a kőleves felkelti mindenki kíváncsiságát, és tudni akarja, mi lesz belőle. Ezzel el is érkezünk a következő ponthoz:

  1. Accountability (felelősségvállalás)

A szegénylegény sikerre kell, hogy vigye vállalkozását, máskülönben éhen marad. Saját éhségének csillapításán túl annak a felelőssége is az ő vállát nyomja, hogy várakozást keltett a falusiakban, akiknek nem okozhat csalódást (annak ellenére sem, hogy kezdetben ők nem voltak vele segítőkészek). A felelősségteljes vezetőt is ez a kettős felelősség terheli: nemcsak a saját maga számára elképzelt, vonzó álmot kell megvalósítania, hanem az őbenne bízó munkatársait sem hagyhatja cserben.

  1. Systems Thinking (rendszerszintű gondolkodás)

A vándorlegénynek sikerült az érintettekben nézőpontváltást elérnie képtelennek tűnő ötletével, és ezzel az egész falut megmozdítania és bevonnia a főzésbe. Amíg csak enni kért, mindenki elzárkózott előle, ám amint előállt a kőleves-projekttel, az addig elzárkózó emberek rögtön magukénak érezték az egyébként elképesztő és bolond célt, így aztán azonnal segítettek a megvalósításában. A legény valójában azt érte el, hogy az addig csak neki fontos főzés az egész falu számára fontos lett; vagyis úgy sikerült bevonnia az embereket a projektbe, hogy ők nem érezték ezt kényszernek, sőt sajátjuknak tekintették, és tevékenyen hozzá is járultak a sikeréhez.

  1. Tension (feszültség)

A mesében az olvasás közben is érezhető feszültség két forrásból táplálkozik. Az egyik az, hogy kezdetben még az olvasó, sőt a vándorlegény számára is erősen kétséges, hogy a leves-alapanyagnak kinevezett kővel juthat-e bármire. A másik pedig a falubeliek aktivizálásából adódik: az olvasó érzi, hogy a kíváncsi és mostanra már nem elzárkózó emberek alig várják, vajon mi fog ebből kisülni. A második feszültség egyfajta kellemes izgalomként is felfogható, amikor a munkatársak már érzik, hogy a vezető nem is olyan lehetetlen célt tűzött ki, mint amilyennek az elején tűnt, és a projekt kezd valamilyen számukra is értelmes formát ölteni. Ez egyre jobban inspirálja a résztvevőket, hogy még többet tegyenek bele a közös megvalósításba. A jó vezető pedig képes eldönteni, hogy a különböző hozzávalók milyen arányban hozzák ki a legjobb ízt a közös levesből.

  1. Feedback (visszajelzés)

A vándorlegény úgy tud egyre több hozzávalót szerezni a kőleveshez, hogy folyamatosan kóstolgatja, majd elmondja, mennyire jó az eddig főzött leves és milyennek képzeli a végső eredményt. Közben sosem kér a falubeliektől további hozzávalókat, csak közli, mitől lenne még finomabb. A nézelődők önként adnak neki újabb hozzávalót, amitől a végén valóban remek leves készül a kezdeti egy szem kődarabból. Nem kritizál vagy kifogásol, hogy miért csak káposztát kaptam stb., hanem az elért eredmény elismerésével sarkallja a csapatát további teljesítményekre, s ennek révén valóban kiváló összmunkával valósul meg a projekt. Az emberek végül pont azt adják bele bőségesen a megvalósításba, amitől az elején teljesen elzárkóztak.

Szerintem a mesebeli vándorlegény mint nagyratörő célt kitűző vezető kvalitásai az alábbiakban mutatkoznak meg:

  • Nem kérdőjelezi meg sem a célt, sem a megvalósíthatóságát.
  • Nem hagyja magát befolyásolni a többiek kétkedésétől, és általában is elmondható, hogy kizárólag a célra koncentrál, nem az egyébként valós és komoly akadályokra.
  • Tisztában van azzal, hogy szüksége van mások közreműködésére, mit várhat el tőlük, és sikerül úgy bevonnia őket a közös munkába, hogy magukénak érezzék az egész projektet.
  • Folyamatosan elismeri az egyes fázisokban nyújtott teljesítményt, s egyúttal kitűzi a következő részcélt is.
  • Felelősen vállalja a saját feladatait.

A challenging coaching folyamán szándékomban áll elolvastatni ezt a mesét a klienseimmel, és ennek alapján kidolgozni velük együtt a megfelelő stratégiát, megkeresni a célravezető eszközöket, és megtalálni a megfelelő embereket ahhoz, hogy a lehetetlennek tűnő és nagyratörő terveket végül megvalósíthassák. A kőleves megfőzhető!

Seres Krisztina coach

A kőleves

(magyar népmese)

Egyszer régen, igen-igen régen egy szegény falusi legény elhatározta, hogy vándorútra indul. Ment, mendegélt, napokon, éjszakákon át barangolt, míg egyszer csak nagyon megéhezett. Mivel úti tarisznyájában már nem talált egy morzsányit sem a hazai cipóból, elhatározta, hogy betér a közeli faluba, majd csak akad valaki, aki megkínálja egy kis meleg étellel. Csakhogy abban a faluban egyetlen jószívű ember sem lakott.

– Ha nem látnak vendégül sehol, nem tehetek mást, majd főzök magamnak kőlevest – mondta a legény az utolsó ház gazdájának. Elcsodálkozott ezen a gazda, és csakhamar híre terjedt, hogy a messziről jött vándor kőlevest akar főzni. A nagy csodára nevetve futottak össze az emberek. Hoztak a falubeliek edényt, a szegény vándorlegény pedig megtöltötte vízzel, és beletette a követ.

– Megengedné valaki, hogy a fazekat rátegyem a tűzhelyére?

Persze, hogy megengedték, mert nagyon kíváncsiak voltak, hiszen kőlevesről még egyikük sem hallott. Amint a víz forrni kezdett, így szólt a vándor:

– Egy kanál zsírral micsoda pompás illata lenne!

Hoztak neki zsírt három kanállal is. Minthogy a víz már javában forrt, egyre türelmetlenebbül várta a falu népe, hogy mi lesz. A legény megkóstolta a levest, és így szólt:

– Pompás, csak egy kicsit sótlan! Jó volna bele egy kevéske só!

Hoztak több marékkal. A legény megkavarta a levest, és újból megízlelte.

– Ha egy kevés káposzta is volna benne, nincs ember, aki meg ne nyalná a tíz ujját utána!

Erre az egyik asszony beszaladt a veteményeskertbe, és három nagy fej káposztát hozott. A vándor megtisztította, és beleszelte a párolgó levesbe. A víz csak egyre forrt. A leves már majdnem elkészült, mikor a vendég váratlanul ismét megszólalt:

– Ha még egy falat kolbásszal is megörvendeztetnének, igazán fölséges lenne a leves!

Hárman is vágtak neki egy-egy darabka kolbászt, sőt volt, aki egy jókora kenyeret is hozott. A legény bedobta a kolbászdarabokat a vízbe, és csakhamar elkészült a leves. Akkor levette a tűzről, tarisznyájából kanalat horgászott elő, körülményesen leült, és jóízűen falatozni kezdett. Közben nagyokat harapott a kenyérből. A fazék rövidesen kiürült, csak a kő maradt az alján.

A falubeliek, akik szájtátva álltak körülötte, szinte egyszerre kérdezték:

– Hát a kővel mi lesz?

– A kővel? Azt megmosom, és elteszem máskorra, amikor újból olyan helyre érek, ahol semmivel sem kínálják meg a fáradt vándort…

 

(forrás: https://www.mozaweb.hu/Lecke-OLV-Olvasokonyv_3-Koleves-101242)