3000 megkérdezettből 2280 (76%) válaszolta, hogy a mentoring nagyon fontos, vagy fontos a számára egy 2019-es amerikai felmérésben. Mégis, csak kevesebb, mint 40%-uknak van mentora. A teljesség igénye nélkül összegyűjtöttünk néhány olyan módszert, ami már többeknek működött a kapcsolatépítésben és az ezt követő mentoring kapcsolat kialakításában.

Most, hogy jelentősen csökkent a személyes találkozások száma (szociális távolságtartás) talán még nagyobb a szerepe a mentor-mentee kapcsolatoknak. Egyrészt, mert mindannyian ki vagyunk éhezve az emberi interakciókra. Igen, a home office-ból Zoomon bonyolított mentoring némiképpen más hangulatú, de ugyanúgy lehet mély vagy intim. Másrészt, jelentős változások közepette, bizonytalanságban sokat számít, ha van valaki, aki támogatást tud adni megosztva tapasztalatait és az idők során felhalmozott bölcsességét. Igen, ám, de a nappaliban ülve ölünkben a laptoppal hogyan tudunk mentorra szert tenni?

A tapasztalatok azt mutatják, hogy bár gyakori, hogy a szervezetek jelölnek mentort a munkatársaiknak, az ilyen „felülről jött” mentoring kapcsolatok a legkevésbé hatékonyak. Ha ehhez hozzávesszük a „távkapcsolat” adta nehézségeket, lehet, hogy most jobb, ha más módon közelítünk.

Akiknek van mentora, azok többsége valamilyen informális módon került a mentoring kapcsolatba: „magától” természetes módon alakult ki. Ez az út akkor járható, ha sokszor és sok emberrel kerülünk (lehetőleg rendszeres) kapcsolatba, az ismerkedés, a beszélgetések idővel organikusan átalakulhatnak mentoring kapcsolattá. A COVID előtti időkben az „élő” konferenciák, előadások, networking események jó terepei voltak ennek. Az, hogy most ezek többsége átkerült a virtuális térbe, nem kell, hogy megakadályozzon bennünket a kapcsolatépítésben és mentor keresésben. A fent említett felmérés szerint, korábban a mentoring kapcsolatok mindössze 14%-a jött létre úgy, hogy a mentee jelölt kérte fel direkt módon a mentort. Ez relatíve alacsony – itt van még lehetőség a bővítésre.

Szociális média

Egy átlagos Linkedin felhasználó 400 kapcsolattal rendelkezik. Nagyon valószínű, hogy ebben a kapcsolatrendszerben van olyan, aki alkalmas lehet mentornak, vagy ismer valakit, aki alkalmas lenne. Mit csináljunk?

  • Csatlakozzunk csoportokhoz, akár több felületen, amelyek a szakterületünk szakembereit gyűjtik össze. Szóljunk hozzá.
  • Kezdjük el követni azokat, akik megfelelő jelöltnek látszanak. Kommenteljük, lájkoljuk a posztjaikat. Tegyünk fel kérdéseket a posztjaikhoz és később akár privátban.
  • Fókuszáltan posztoljunk. Osszunk meg releváns cikkeket, videókat.
  • Vegyük fel a kapcsolatot a kapcsolatainkkal: Egy rövid, „rég beszéltünk – mi újság” üzenet elég lehet egy kapcsolat felmelegítéséhez.
  • Olvassunk! Jó kapcsolat felvételi lehetőség cikkek/postok írójának egy rövid üzenetet küldeni, kiemelve, mi az, ami tetszett, esetleg kérdést feltenni.

Tanuljunk!

Számtalan platformon találunk mindenféle hosszúságú és mélységű lehetőséget a tudásunk (és kapcsolatrendszerünk) bővítéséhez. Inkább a bőség zavara a jellemző: a konferenciák (sokszor ingyenesen), webinárokká alakultak, számos cég hív meg neves előadókat, az online előadásoknak se szeri se száma.

Iratkozzunk fel témába vágó hírlevelekre, „menjünk el” akár fizetős (web)konferenciákra is. Aktívan vegyünk részt: Tegyünk fel kérdéseket az előadó(k)nak, figyeljük, mások mit kérdeznek, lépjünk kapcsolatba velük is (pl. chatbox ha van).

Az online tanulás szó szerint határtalan: a legjobb egyetemek, nagypresztízsű szakemberek előadásai, tanfolyamai, kurzusai hozzáférhetőek és nemcsak a legfrissebb tudáshoz férhetünk így hozzá, hanem közvetlen kapcsolatba kerülhetünk a mögöttük lévő emberekkel is. Sok kurzus tanuló csoportba osztja a résztvevőket: ez is egy lehetőség mélyebb kapcsolat kialakítására.

„Kérjetek és adatik!”

A mentori felkérés mindenki számára megtisztelő, sőt akár hízelgő is lehet. De azért ne rontsunk ajtóstól a házba. A jó mentoring kapcsolat mindig bizalmon alapul, amit először fel kell építeni. Néhány üzenetváltás után, vagy reakcióként egy online kommunikációra (Post, cikk, Tweet) bátran írhatunk egy kedves üzenetet:

Tisztelt/Kedves X!

A Linkedinen megjelent (cím) megkapó cikkét olvasva felmerült bennem néhány kérdés az Ön által ajánlott módszerek megvalósításával kapcsolatban. Nagyon örülnék, ha tudna 15 percet rám szánni egy Zoom/telefonbeszélgetés keretében.

Üdvözlettel:

Különösen jelen helyzetben mindenki örül egy kis változatosságnak, beszélgetésnek. Alaposan felkészülve, kérdésekkel és érdemi mondanivalóval elérhetjük, hogy a rövid első beszélgetést továbbiak kövessék, és gyakran előfordul, hogy a beszélgetéssorozat lassan, indirekt módon mentoringá válik.

Ajánljon!

Sokan vannak, akinek az élete a mentoruk hatására változott meg. Jó lehetőség a mentorunk elismerésére, formális köszönetnyilvánításra az ajánlás a Mentor Oscarra.

 A Mentor Oscart hagyományteremtő céllal hozták létre olyan szervezetek, amelyek fontosnak tartják a munkatársközpontú, támogató és ugyanakkor eredményorientált vezetői szemlélet meghonosítását és elismerését.

Ha mentorál vagy mentorált nevezzen a Mentor Oscar Pályázaton és nyerje el az értékes díjakat, illetve az elismeréssel járó presztízst!

Ha ismer olyan szervezetet, ahol sikeres mentoring program folyik, segítse őket azzal, hogy értesíti őket a pályázatról!

A pályázat határideje 2020. december 1.
Részletes információ és jelentkezés: mentoroscar.hu

Mentor Oscar