Egy coachee vallomása
Minden szép és jó. Vagy mégsem?

Gábor Fanni,  Üzlet és Pszichológia 
 

 

Miért lehet valakinek szüksége coachra, ha minden klappol körülötte, sikeres és szereti a munkáját? Rajki Annamária egy ilyen helyzetben érezte azt, hogy mégis szívesen venné egy szakember segítségét. Nem bánta meg, sőt a munkájánál lelkesebben már csak a coaching hozadékairól beszél.
„Minden tökéletes volt” – kezdi a coachinggal való kapcsolatának elemzését Rajki Annamária, a Magyar Telekom Tartalom Menedzsment Osztályának igazgatója. A kijelentés ebben a kontextusban meglepő, és a téma körbejárása után is csak annyi derül ki, hogy a „minden” csak kicsit költői túlzás, nem áll messze a valóságtól. Rajki Annamária tizennyolc éve lubickol a pozíciójában. Előtte is vezető volt, a terület is egyezik, de a tartalommenedzsment az más. Jobb, mint bármelyik korábbi feladat. Ráadásul egy kezdetben negatív hangulatú elválás hozadéka ez a szerencsés találkozás. A vezető szeme mosolyog, amikor a munkájáról beszél, és az eredmények is azt igazolják, hogy a helyén van. De akkor mi lehet a probléma? – merülhet fel a kérdés az olvasóban is.
„Hogy is fogalmazzak… Olyan jellegű problémám nem volt, ami megkeserítette volna a mindennapjaimat, de egy idő után két dolog kezdett el motoszkálni bennem: egy kézzelfogható és egy kevésbé konkrét téma.” Előbbi egy olyan helyzet, ami sokszor okozott stresszt a vezetőnek, nevezetesen a nagyvállalati létből eredő szempontrendszer, értékrendbeli elérések megértése és elfogadása.
Bizonyos kérdésekben különbözött a két fél hozzáállása, és ezen nehezített még az eltérő cégkultúra is. Mivel Annamária többször is került ugyanabba a szituációba, amiben rosszul érezte magát, úgy gondolta, esetleg meg lehetne próbálni változtatni ezen. Ha pedig már számot vet az ember, olyan dolgok is előtérbe kerülhetnek, mint például az életközepi válság… Rajki Annamária körül voltak, vannak „segítők”: jó barátok, kirendelt trénerek, tapasztalt vezetők, akik véleményére érdemes figyelni. Ennek ellenére a vezető úgy érezte, hogy erre a helyzetre egy coach lehetne a megoldás. „Korábban mindig meg tudtam oldani egyedül a szembejövő problémákat, legyen szó szakmai vagy magánéleti válsághelyzetről. Most mégis úgy éreztem, hogy nekem egy „személyi edző” kell, és azon belül is egy olyan, aki elég erős egyéniség ahhoz, hogy ne tudjam én irányítani a folyamatot.”
A coaching-folyamat igen hullámzó volt, akadtak nagyobb összeütközések coach és coachee között, de a kereslet és a kínálat mégis egymásra talált. „Voltak olyan eszközök, amik nem jöttek be, és voltak olyanok, amik szinte megváltoztatták az életemet.” Egyszerű dolgok ezek, melyek elmondva banálisnak tűnnek: például ma már úgy megy Annamária egy tárgyalásra a Deutsche Telekomvezéreivel, hogy fejben előre felkészül – sőt le is írja azokat a reakciókat, melyeket vár, amiket adni szeretne. Azaz forgatókönyvet készít, és tudatosan számol a stresszfaktorokkal. „Óriási segítség számomra, hogy valaki szinte matematikai pontossággal kiszámolta a tulajdonságaim alapján a „normális” működési mechanizmusom kereteit, így nem kell, hogy rossz érzésem legyen olyan dolgok miatt, melyek kívül esnek ezen. Más téren pedig lendületet adó megerősítést kaptam. El tudtam engedni bizonyos dolgokat, és képes lettem más aspektusból közelíteni egy-egy reakcióhoz. Tulajdonképpen egy tömörített önismereti térképet kaptam, amivel könnyebben tájékozódom, ezáltal kiegyensúlyozottabb vagyok, ami a kollegáimnak is feltűnt.”
A coach feladata – Rajki Annamária szerint – annak feltárása, hogy a rendelkezésre álló csomaggal, tulajdonsághalmazzal hogyan lehet a legjobban gazdálkodni. „Az elméleti tudást sikerült aprópénzre váltanom, ami nagyon megkönnyíti az életemet. Az eszközök egyszerűek, de annak feltárása, hogy pont az én alkatomhoz és problémámhoz milyen eszközök passzolnak, nem volt egyszerű.”