Jelentkezés

Nehéz személyiségek és kezelésük – harc vagy menekülés?

Munkahelyi környezetben gyakran találkozunk olyan kollégákkal, akikkel úgy érezzük,  állandó harcot kell vívnunk. Amikor azt tapasztaljuk, hogy vannak munkatársaink, akiknek egyszerűen nem értjük a mozgatórugóit, akikkel kapcsolatban nem működnek a „jól bevált” módszerek.  Sokunknak ugyancsak ismerős, hogy azt érezzük: „valami” extrém módon leszívja az energiánkat. Akár az is előfordulhat, hogy egy-egy ilyen nehéz személyiség jelenléte egy teljes csoport működésére, hangulatára rányomja a bélyegét.

Az ilyen nehéz helyzeteknek gyakran néhány személyiségjellemző húzódik meg a hátterében. A személyiség e „sötét” vonásai egyrészt nagy kihívást jelentenek a munkatársak számára, másrészt azonban olyan erőforrásokat is hordozhatnak magukban, amik hozzájárulhatnak egy cég, egy munkacsoport sikeréhez.

Hogyan ismerhetjük fel ezeket a tulajdonságokat, és hogyan viszonyuljunk hozzájuk úgy, hogy mi ne essünk áldozatul? Harcoljunk? Meneküljünk? Esetleg valami más stratégiát alkalmazzunk? Mit tehetünk annak érdekében, hogy az e vonásokhoz kapcsolódó erősségek, előnyök úgy szolgálják a cég érdekeit, hogy közben nem zilálják szét az emberi kapcsolatokat a munkahelyen.

Szakértő:

Czibor Andrea – szervezetpszichológus, coach, egyetemi adjunktus

Pszichológusként végzett, azon belül pedig munka- és szervezetpszichológiával foglalkozik. A Pécsi Tudományegyetem Szociál- és Szervezetpszichológia Tanszékén dolgozik adjunktusként, emellett pedig az egyetem Szervezetpszichológiai Kutatócsoportját vezeti. Régóta foglalkoztatják olyan kérdések, hogy vajon milyen tényezők járulnak hozzá a munkavállalók munkahelyi jóllétéhez, hatékonyságához; mit tehet egy szervezet annak érdekében, hogy pszichológiai szempontból is egészséges, ösztönző munkakörülményeket hozzon létre. Emellett azok az esetek is kíváncsivá teszik, amikor ez valamiért nem sikerül:  amikor egy szervezetben munkatársak közötti feszültségek,  személyközi inzultusok, toxikus munkahelyi klíma uralkodik el. E jelenségeket egyrészt a kutatás eszközeivel igyekszik feltárni, másrészt pedig szervezetfejlesztőként és coachként gyakorlati támogatást is nyújt az élhetőbb, kiegyensúlyozottabb egyéni és szervezeti működésekhez.

További információk:

  • Időpont: 2022. április 26.  (kedd) 17.00-19.30 óráig
  • Helyszín: Business Coach Kft. Iroda, 1068 Budapest, Városligeti fasor 32. I. em. 5.
  • Résztvételi díj:`
    • 1 alkalom: 35 000 Ft + áfa
  • Jelentkezés az online regisztráció kitöltésével
Jelentkezés

A programsorozat szakmai vezetői:

 

Forgách Géza ACC
executive coach, pszichológus, tréner
geza.forgach@businesscoach.hu

 

v

V

Aradi Rita
szervezetfejlesztő, tréner, coach
rita.aradi@businesscoach.hu