Bedecs Andrea ACC
tréner, tanácsadó, executive coach, szervezetfejlesztő
Elérhetősége: andrea.bedecs@businesscoach.hu

 

 

 

 

Közgazdász, 20 éves nagyvállalati munkatapasztalattal rendelkezik, ebből közel 10 évet közép- és felsővezetőként dolgozott. Mind multinacionális (MOL), mind pedig állami szektorban (Magyar Posta, MVM) betöltött különböző pozíciókat, pénzügyi, stratégiai és értékesítési területeken.

Már vezetőként is fontosnak tartotta munkatársai folyamatos fejlesztését, a coaching szemléletű irányítás meghonosítását, vállalatánál belső coach-ként is dolgozott.

Eredmény- és sikerorientált vezetési stílusát a coaching-ba is átemelte. A bizalmi légkör gyors megteremtésével hatékony támogatást nyújt ügyfelei számára céljaik kitűzésében és azok elérésében. Célja, hogy az egyéni ülések során katalizátorként segítse a coachee eredményességre törekvését, a saját legjobb megoldásának megtalálását.

Két gyermek édesanyja, szabadidejében családja mellett egy hagyományőrző alapítványnál önkénteskedik. A SPARKLE Self-coaching Global CSR program spanyol nyelvű nagykövete.

„A coaching egy teljesen új oldalát mutatta meg számomra a vezetői képzésnek. Vezetői, de önismereti tréning is egyben, mely segít a fejlesztendő területekre rávilágítva, hogy sikeresebb, magabiztosabb vezető lehessek. Olyan látásmódot, gondolkodásmódot hoz, hozott a felszínre, amit magamtól nem, vagy csak jóval később ismertem volna fel. A coach-csal való bizalom elengedhetetlen feltétele a folyamat sikerességének, mely nálam, nálunk szerencsére nagyon hamar kialakult. A coaching-ot minden vezető beosztásban levő kollégámnak csak ajánlani tudom, ezzel is elősegítve vezetői fejlődésüket.” – Spar

„Az Andreával folytatott rendszeres beszélgetések hatására számos szituációt, döntési helyzetet más, addig ismeretlen oldalról is sikerült meglátnom. Sok esetben az addig problémaként megélt helyzetet az együttes gondolkodás eredményeként saját magam át tudtam fordítani lehetőséggé. Ez már önmagában erőt adott a megoldási lehetőségek aktív keresésére.” – MOL

„Andreával történt beszélgetéseink hatására nem csak tudatosabb és jobb vezetőnek érzem magam, de gyakrabban tudom egy-egy helyzetben objektíven látni magam, döntéseimet és motivációimat. Ehhez pedig olyan „aha-élményeken” keresztül vezetett az út, amelyek miatt mindig jó szívvel fogok visszagondolni beszélgetéseinkre. – Telenor

„Számomra a coaching triggert adott a karrierrel és továbbtanulással kapcsolatos kérdéseim felgöngyölítéséhez. Előtte is sokat mérlegeltem a különböző lehetőségeket, de végül mindig ugyanazokat a köröket futottam le és a terveim csak gmail draftok maradtak. Aztán Andi néhány coaching technikával új szempontokat hozott be, a problémák átkeretezése után pedig tettekre késztetett. Ennek eredményeként bekopogtattam egy ajtón és ezzel kinyílt egy másik is, aminek hála szintet léptem: találtam egy még jobb munkahelyet.” – MTA

„Számomra a lehető legjobbkor jött a lehetőség, a coaching első alkalma pontosan egybeesett egy pozícióváltással, amiről (kezdetben) úgy éreztem, nagyon nagy kihívás elé állít. Így Andihoz a belerázódásom dilemmáit, nehézségeit tudtam témaként behozni. Nem csak a magamból való kibeszélés segített, hanem az a keretrendszer, amiben Andi strukturált kérdéseken keresztül kereste a potenciális megoldásokat. A folyamatot végig jellemezte a cselekvésre ösztönzés, nem a problémát elemeztük agyon, hanem gyors akciótervet/házi feladatot találtunk ki azok megoldására. Jellemzően megkönnyebbülten és tettre készen távoztam a találkozókról. Emellett pedig azóta is támaszkodom azokra a röviden átvett eszközökre, amiket Andi “tanított” (főnökkel való kapcsolat, networking, stb.)” – Erste Bank

„Nem sokkal munkahelyváltás után kezdhettem el Andival a közös munkát, ami rendkívül hasznos volt. Mivel egy új, ismeretlen közegben meghatározók a kezdetekben rólad kialakult benyomások, ezért ennek a formálását tűztük ki a coaching alkalmak céljaként. A beszélgetések során Andi felteszi azokat a kérdéseket, amiket legtöbbször te sem mernél magadtól megkérdezni és őszintén válaszolni ezekre a kérdésekre nem egyszerű. Sok válaszhoz bőven ki kell lépni a napi gondolkodási keretrendszerből és a komfort zónából. Viszont már rövid távon megtérül, nekem abszolút megkönnyíttette az életet. A közös munka során Andi segítségével sikerült kialakítani és személyre szabni egy egyszerűen alkalmazható eszközrendszert, amire később is bármikor támaszkodhatom. Mindez óriási előnyt és biztonságot jelent.” – EPAM