Országos Önbizalomnövelde Program története
A program megálmodója Komócsin Laura, a Business Coach Kft ügyvezetője. Olvasd el, hogyan is indította a programot, melyről maga sem gondolta, hogy ilyen nagymértékű önkéntes támogatásra lel.
„15 éve dolgozom magyar és külföldi vezetőkkel coachként. Ez alapján az volt a tapasztalatom, hogy a magyar vezetők sokkal alacsonyabb célokat tűztek ki, pedig nem voltak kevésbé kompetensek, mint azonos pozícióban levő társaik. Ezért amikor elkezdtem írni a Coaching kézikönyvet, eldöntöttem, hogy kell bele önálló fejezet az Önbizalom fejlesztéséről.
Mivel fontos számomra a hitelesség, ezért a könyv kiadása előtt fél napos program keretében teszteltem működik-e van-e valami, ami elkerülte a figyelmemet, hogyan tehetem még jobbá ezt a részt. Először az egyetemi gyakornokaimat invitáltam, hogy próbálják ki az Önbizalomnövelde programot. Nagyon örültek a lehetőségnek, hasznosnak tartották.
Majd kitört az orosz-ukrán háború, egy nagyvállalat be kellett, hogy zárja magyar leányvállalatát, ezért az ő felsővezetőiknek is felajánlottam, hogy megtartom ezt a fél napos programot, mert tudom milyen nehéz lehet utcára kerülni főleg úgy, hogy nem ők tehetnek róla.
Majd közeledett az érettségi és láttam, hogy rájuk is rájuk férne egy kis önbizalomerősítés a nagy nekifutás előtt. Azon kaptam magam, hogy már minden hónapban tartok Önbizalomnöveldét, mert jönnek az újabb apropók, újabb célcsoportok, akiknek szüksége van rá.
Kíváncsi lettem, hogy valóban igaz lehet-e, amit tapasztalok: A magyarok önbizalma tényleg alacsonyabb? Ezért egy nemzetközi kutatást indítottunk, ahol sajnos beigazolódott a gyanúm, a magyarok önbizalma tényleg alul marad a nemzetközi átlaghoz képest. Ezért azt tűztem ki célként, hogy 3 év alatt elérjük a nemzetközi átlagot.
Arra is gyorsan rá kellett jönnöm, hogy én akármilyen lelkes is vagyok, ezt nem lehet egyedül megcsinálni, mégiscsak közel 10 millióan vagyunk az országban.Ezért kipostoltam a Facebook oldalamon, bízva abban, hogy 1 hónap alatt csak összejön 2 ember, akinek rajtam kívül is fontos ez a téma. Alig győztem válaszolni a jelentkezésekre és 3 nap alatt több, mint 50 fő jelentkezett, hogy támogatnak és részt vesznek a programban.
Így állt össze az Önbizalom-nagyköveti csapat, akik azóta már több közel 100-an vannak országszerte és folyamatosan tartják az ingyenes csoportos önbizalomnöveldéket.”
Komócsin Laura MCC senior executive coach, Business Coach Kft. ügyvezető