Kik vagyunk?
A Business Coach Kft. – nomen est omen – 2004-től business coaching szolgáltatással foglalkozik, de 2007-től a portfóliója kiegészült coaching és coaching-szemléletű vezetőképzéssel, majd ezt követően egyéb vezetőképző programokkal és szervezetfejlesztéssel.
Jelenleg tizenhárom fős csapatunk – amely összességében több mint 1.500 ügyfelet támogatott már eredményesen, és amely mögött több mint 15.000 órányi tréneri, üzleti edzői tapasztalat áll – hazánk egyik legtapasztaltabb tréneri és coach csapata, akik már maguk is több száz coachot illetve mentort kiképeztek. Minden coachunk felesküdött az International Coach Federation, a legnagyobb nemzetközi coaching szervezet etikai kódexére, mely minőségbiztosításunk alapja.
Magyarország egyik meghatározó coaching- és tréningcégeként széles körű kompetenciával és óriási tapasztalattal szolgáljuk ki ügyfeleinket.
Jobb vezetők, jobb világ!
Rólunk

Hiszünk a fiatal generáció támogatásában, ezért örömmel tölt el minket, hogy a Global Institute of Lifelong Empowerment nevű non-profit szervezettel partnerek vagyunk. A GiLE-vel való együttműködésben elkötelezetten tartunk soft skill workshopokat egyetemi hallgatóknak, hogy magabiztosan kezdjék karrierjüket.
Podcast: Soundcloud – https://soundcloud.com/voicesofgile
Programról bővebben: Kulcu-Gusztafik Anita business, team és group coach anita.gusztafik@businesscoach.hu
Miért mi?
- 10+business és executive coach
- 25.000+órányi tapasztalat coachingban , tréningben, tanácsadásban
- 1500+elégedett ügyfél
- 700+általunk képzett coach
- 13+éve a piacon
- 10+business és executive coach
- 4 kontinesről referenciák
- 4+ nyelv