Trusted Executive ingyenes önértékelő teszt

Teljesítményhez kapcsolódó képességbeli szokások

A mások bizalmát élvező vezető – Kilenc bizalomépítő szokás vizsgálata

Az alábbiakban a teljesítményhez kapcsolódó vezetői képességgel, az integritással és jóindulattal kapcsolatos kilenc szokás van felsorolva. Minden szokás alatt három viselkedés is található. Szánj rá egy kis időt, hogy megvizsgáld saját magadat ezen viselkedések tükrében. Ha kollégákkal együtt végzed ezt a feladatot, akkor az ő meglátásaikat is kikérheted a saját viselkedésedre vonatkozóan, és használhatod ezeket a meglátásokat, hogy megállapítsd az erősségeidet és a fejlődést igénylő területeidet.

    TELJESÍTMÉNYHEZ KAPCSOLODÓ KÉPESSÉGBELI SZOKÁSOK
    1. SZOKÁS: EREDMÉNYESSÉG

    Gondosan odafigyelek, amikor valamit megígérek.

    Bevált rendszert használok a feladatok elvégzésének és delegálásának nyomon követésére.

    Többet teszek, mint ami tőlem elvárt a stakeholder-eim vonatkozásában.

    2. SZOKÁS: COACHING
    Több időt fordítok arra, hogy másokat meghallgassak, mint amennyit beszélek hozzájuk.

    Kérdéseket teszek fel mindenkinek, akikkel munkám során találkozom.

    Jobban hiszek az emberekben rejlő lehetőségekben, mint amennyire ők hisznek magukban.

    3. SZOKÁS: KÖVETKEZETESSÉG
    Következetesen cselekszem, függetlenül a változó körülményektől.

    Személyes értékeim alapján hozok döntéseket.

    Visszajelzéseket kapok arról, ahogy sikerül az értékeim szerint élnem.

    Integritás szokások
    4. SZOKÁS: ŐSZINTESÉG
    Elvárom, hogy az emberek mélyen őszinték legyenek munkájuk során.

    Magas standard-et képviselek a személyes őszinteség területén.

    Bátorítom az őszinte, igaz munkahelyi beszélgetéseket.

    5. SZOKÁS: NYITOTTSÁG
    Nyitott vagyok arra, hogy megosszam személyes gondolataim és érzéseim, amikor a munkatársaimmal kommunikálok.

    Megdicsérem azokat, akik nyitottságot és sebezhetőséget mutatnak a munkában.

    A nyitottság érdekében annak a kockázatát is felvállalom, hogy zavarba jövök.

    6. SZOKÁS: ALÁZAT
    Amikor jól mennek a dolgok, arra törekszem, hogy mások kapják meg érte a dicséretet, elismerést

    Amikor rosszul mennek a dolgok, akkor felvállalom a személyes felelősségemet.

    Mások nagyon alázatos emberként jellemeznének engem.

    Jóindulat szokások
    7. SZOKÁS: EVANGELIZÁLÁS
    A munkában szenvedélyesen és inspiráló módon terjesztem a víziómat.

    Elég reziliens vagyok, hogy a csalódások után gyorsan felálljak.

    A munkahelyemen világos mások számára, hogy szeretem, amit csinálok.

    8. SZOKÁS: BÁTORSÁG
    Bátran felszólalok a nagyobb „jó ügy” érdekében, még akár a saját személyes érdekem kárára is.

    Bátran szembe merek menni a status quo-val, mintsem hogy kompromisszumot kössek az elveimben.

    Megdicsérem azokat, akik fel merik vállalni és képviselik elveiket és értékeiket.

    9. SZOKÁS: KEDVESSÉG
    Véletlenszerűen kedves tetteket viszek véghez a munkahelyemen.

    Empátiát és törődést mutatok abban, ahogyan másokkal bánok a munkahelyen.

    Elvárom, hogy mások törődést és kedvességet mutassanak a munkavégzés során.

    Egy ezer mérföldes út egyetlen lépéssel kezdődik: Mi az az egy cselekedet, aminek a megtételéhez
    elkötelezed magad a következő hét során, hogy ezzel építsd a bizalmat irányodban?
    Szokás:

    Cselekedet:

    A következő lépés a bizalom kilenc szokásával kapcsolatos munkában a 360 fokos online feedback használata, amelynek segítségével össze tudod hasonlítani a saját magadról alkotott képedet azoknak a rólad alkotott képével, akikkel együtt dolgozol. Az, hogy megérted a főnököd, egyszintű munkatársaid, csapatod tagjai és ügyfeleid veled kapcsolatos meglátásait, segít neked a rejtett erősségeidet és vakfoltjaidat is meglátni, amelyeket esetleg saját magad értékelésénél nem láttál. További részletekért ezekkel az eszközökkel kapcsolatban kérjük, vedd fel a kapcsolatot a The Trusted Executive Foundation magyarországi képviselőjével a nandor.makos@businesscoach.hu email címen.
    Adminisztratív adatok, melyek a visszajelzéshez szükségesek:

    Név (kötelező)

    Beosztás (kötelező)

    Cég (kötelező)

    Email cím (kötelező)

    Telefonszám