MBTI/GPOP felmérés interaktív workshop keretében

A sikeres döntésekhez, az erőtartalékaink felméréséhez, a céljaink helyes meghatározásához önismeretre, vagy más szóval önmegértésre van szükség. Ahhoz, hogy megértsük személyiségünk jegyeit, tulajdonságainkat, képességeinket és készségeinket, belső lelki és mentális folyamatainkat. Munkatársként, vezetőként az is lényeges, hogy ugyanezeket másokban is meglássuk, képesek legyünk feltérképezni és minősítés nélkül mérlegre tenni. A programsorozat első része ebben nyújt segítséget és eligazodást.

A vezetői  státusz  elérésével még senki  sem lesz  automatikusan “vezető”,  mert nem automatikusan jár együtt a kinevezéssel az elfogadás, kollégák elismerése.

A program célja:

  • a vezetők lássanak rá saját preferenciáikra, legyenek tisztában erősségeikkel és esetleges fejlesztendő területeikkel, vállalják önmagukat, erősödjön önbizalmuk, legyen emberismeretük
  • a helyzetfüggő, saját magukhoz, az adott munkatárshoz és a helyzethez igazított rugalmas vezetési stílus elsajátítása és annak megtanulása, hogy hogyan tudják csapatuk teljesítményét  és eredményességét fokozni, és  a  munkatársaikat egyénre szabottan fejleszteni.

Módszertan:

  • MBTI/GPOP, a programon gyorsan, játékosan és interaktívan meglehet állapítani valakinek a személyiségtípusát.

Elvárt eredmények:

  • Új szempontot ad minden vezetőnek  és résztvevőnek  az önismerethez és  a másikról való gondolkodáshoz.
  • Legyen felismerése, hogy a sikerességés eredményesség alapja a vezetőtudatos erőfeszítése, a változó helyzetekhez való alkalmazkodási képesség mozgósítása.
  • Személyiségtípusunkat megismerve, és   más    típusok    jellemzőit    felismerve növekszik a tudatosság önmagunkról és a környezetünkről, és ez a tudás elősegíti az önfejlesztést,  más típusú  emberekkel  az eredményesebb együttműködést, hatékonyabb kommunikációt, kapcsolatépítést, sikeresebb vezetést.
  • Tudatosodjon, hogy vezető tartja kezében a megoldás kulcsát, abban a tekintetben, hogy mennyire képes az adott helyzet elemzésére, milyen módon tudja ehhez alakítani a viselkedését.
  • Vezetői eszköztár elsajátítása önismeretben, emberismeretben, helyzet-megoldásokra.

A program struktúrája:

  1. Miért fontos az önismeret: Ki vagyok én, milyennek látnak mások? Én milyennek látok másokat? – a tudatos vezetői működés alapja
  2. Miért fontos az önismeret: Ki vagyok én, milyennek látnak mások? Én milyennek látok másokat?
  3. MBTI /GPOPszemélyiségtípus-modell (Rövid történeti és elméleti háttér)
  4. Preferenciák, saját preferenciáink (interaktív gyakorlatokkal, játékokkal)
  5. Preferenciák szerepe működésünkben
  6. Saját személyiségtípusunk meghatározása, megismerése
  7. Mások működésének megértése, ennek elfogadása
  8. Alkalmazkodás, önmegvalósítás, önismeret
  9. Kommunikáció, együttműködés a különböző típusokkal

Alkalmazott eszközök:

  • Interaktíveszközök  (MBTI/GPOP kártya, ehhez kapcsolódó játékok)
  • Tesztek
  • Esettanulmányok
  • Kiscsoportos és nagycsoportos feladatok, játékok
  • Akváriumgyakorlatok

Diadal Coach Képzés

A legismertebb magyar coaching folyamatmodell, a DIADAL alapjaira épülő 125 órás, intenzív business és executive coach képzés.

Diadal Coach Képzés

A legismertebb magyar coaching folyamatmodell, a DIADAL alapjaira épülő 125 órás, intenzív business és executive coach képzés. Ajánljuk mindazoknak, akik a coachok nemes hivatását szeretnék választani és egy nemzetközi akkreditáció útjára kívánnak lépni, vagy azoknak, akik coach készségeiket szeretnék fejleszteni akár magánemberként, akár vezetőként, akár HR területen dolgozó munkatársként.

Tovább >>

Csúcsvezetői Szabadegyetem

Exkluzív programunk jelenlegi és jövőbeli felsővezetőknek.

XXI. Századi Csúcsvezetői Szabadegyetem

Március és november között, kéthetente, 12 alkalom közismert szaktekintélyekkel. Részvételi feltétel: MBA végzettség, vagy 5 éves vezetői tapasztalat.

  • exkluzív előadóktól,
  • XXI. századi legmodernebb, naprakész vezetői ismeretek,
  • gyakorlatorientáltan,
  • networking, párbeszéd lehetősége

Tovább >>

Egynapos Programok Vezetőknek

Legyen hatékonyabb és eredményesebb vezető egynapos workshopjaink segítségével!

Egynapos Vezetői Tréningek

Komplex programjainkon kívül meghirdetett, egynapos tréningjeink és workshopjaink a vezetői kompetenciák egy-egy szűkebb területére fókuszálnak. A motiváció, a delegálás, a hatásos üzleti prezentációk vagy az első benyomás olyan fejleszthető készségek, amelyek nagyban meghatározhatják a vezetők munkahelyi sikereit.

Tovább >>