A nyári időszak a gyermekek számára lehetőséget nyújt arra, hogy szabadidejüket aktívan és változatosan töltsék el. Szülőként, a család „menedzsereként” pedig sok pozitív lehetőséget rejt arra, hogy a család tagjai közötti kötelék erősödjön, minél több közös élményt eljenek át együtt. Szülőként tudjuk (vagy csak sejtjük?), hogy milyen a „nagykönyben” megírt nyár: a gyermekek nyári tevékenységei változatosak legyenek, érdeklődési körükhöz illeszkedjenek, csupa boldogságot jelentsenek. A nagyobb gyermekeknek persze már kötelességei is lehetnek. Mindezek ellenére jellemző, hogy a nyárral kapcsolatban a szülőkben megjelenik a bűntudat érzése, és szinte megoldhatatlan feladatnak tűnik eljutni a következő őszi első iskolanapig, vagyis „túlélni” a nyarat.

A mostani szülők szüleinknek talán még egyáltalán nem jelentett problémát az a jelenség, hogy a gyermekek szinte kontrollálhatatlannak tűnő módon vonzódnak a digitális kütyükhöz, képernyőkhöz és a közösségi médiához. Hétfőnként még csak adás sem volt a tévében… A képernyők használata jelentős előnyöket is kínálhat a gyermekek számára, lehetőséget biztosít a tanulásra, a szórakozásra és a társas kapcsolatokra. Persze ezen társas kapcsolatok minősége is rengeteg további kérdést vet fel.

Az énhatárok azok a határok, amelyeket egy személy maga körül húz, és amelyeket az érzelmi, fizikai és mentális területeken meghatározott viselkedési normák és korlátok határoznak meg. Már gyermekkorunkban is kiemelt jelentőséggel bírnak, mivel segítenek megérteni és kifejezni saját igényeinket és érzéseinket, véleményünket, irányítani viselkedésünket. A szülőknek támogatniuk kell gyermekeiket énhatárai kialakításában és fenntartásában. Biztosítaniuk kell, hogy megértsék a következményeket, ha saját vagy mások határait átlépik, megsértik. Mindezt tovább bonyolítják a szülők által húzott határok.