A sivatag egyik legeldugottabb szegletében térdepelt az öreg Eliahu, a datolyapálmák mellett. Szomszédja, Hakim, a vagyonos kalmár, megállt az oázisnál, hogy megitassa tevéit, és akkor észrevette Eliahut, amint ott izzad, és mintha valamit kotorászna a homokban.

– Jó napot, bátyám. Béke legyen veled.
– Veled is – felelte Eliahu, és folytatta a munkát.
– Mit csinálsz itt ebben a melegben ezzel az ásóval?
– Ültetek – felelte az öreg.
– Mit ültetsz ide, Eliahu?
– Datolyapálmát – felelte Eliahu, és körbemutatott, a pálmafákra.
– Datolyapálmát! – ismételte el az újonnan érkezett. És lehunyta a szemét, mint aki megértéssel fogadja a világ legnagyobb ostobaságát. Nyilván napszúrást kaptál, drága barátom. Gyere, hagyd abba ezt a munkát, menjünk be az üzletbe, igyunk egy pohárka likőrt.
– Nem lehet, be kell fejeznem az ültetést. Ha gondolod, utána ihatunk…
– Mondd csak, barátom, hány éves vagy te?
– Nem tudom… Hatvan, hetven, nyolcvan… Nem tudom… Elfelejtettem. De mit számít ez?
– Nézd, barátom. A datolyapálmának több, mint ötven év kell ahhoz, hogy felnőtt, termő fa legyen belőle. Nem akarok én neked rosszat, te is tudod. Bárcsak élhetnél százegy évig is, de te is tudod, hogy nehezen fogsz te gyümölcsöt szedni arról, amit ma elültetsz. Hagyd abba, és gyere velem.
– Nézd, Hakim. Én ettem abból a datolyából, amit más ültetett, olyasvalaki, aki maga sem álmodozott arról, hogy majd eszik is a gyümölcséből. Én ma azért ültetek, hogy holnap majd mások is ehessenek arról a fáról, amit én ültetek… S még ha csak annak az ismeretlen embernek az emlékére tenném, akkor is megérné befejeznem a munkát.
– Ezt jól megmondtad, Eliahu. Engedd meg, hogy egy zacskó pénzzel fizessek azért, amit ma tőled tanultam – ezzel Hakim az öreg kezébe nyomott egy bőrzacskót.
– Köszönöm a pénzedet, barátom. Látod, olykor ez is megtörténhet: te azt jósoltad nekem, hogy nem fogom élvezni, amit elültetek. Ez biztosnak is látszott, de gondolj csak bele, még be sem fejeztem az ültetést, máris egy zacskó pénzzel meg egy jó barát hálájával lettem gazdagabb.
– Elkápráztat a bölcsességed, bátyám. Ez a második nagy tanulság, amit tőled hallottam, és talán fontosabb is, mint az első volt. Engedd meg, hogy ezért a tanításodért is egy pénzes zacskóval fizessek. –
Olykor meg ez történik tehát – folytatta az öreg, és kezét kinyújtva nézte a két pénzeszacskót: ültettem, pedig tudtam, hogy nem szüretelhetek és még mielőtt befejeztem volna az ültetést, már nem is egyszer, hanem kétszer szüreteltem.
– Elég legyen már, bátyám. Ne folytasd. Ha még tovább okítasz, attól félek, az egész vagyonom kevés lesz arra, hogy kifizesselek…

 

Nektek is van saját tanmesétek, amely hatással van a vállalati kultúrára?
Ha igen, osszátok meg a szakmai közönséggel és pályázzatok a Mentor Oscar 2023 évi díjáért 2023. április 1-ig.

Mentor Oscar