A gyerekek az „Óriások, varázslók, törpék” nevű játékot játszották. A „Kő, papír, olló” nagyobb szabású változata ez, játékához némi ész sem árt; valódi célja azonban, hogy minél nagyobb zajt és zűrzavart keltsünk, míg végül már senki nem tudja, ki ki ellen játszik.
Nem könnyű feladat egy szobányi besózott kisiskolást két csapatba osztani, elmagyarázni a legfontosabbakat, tisztázni, ki kivel van, de elszántak voltunk, úgyhogy végül sikerült, és minden készen állt a kezdéshez.
A kergetőzés izgalma a tetőfokára hágott. Elkiáltottam magam: Most mindenki döntse el, mi akar lenni: ÓRIÁS, VARÁZSLÓ vagy TÖRPE!
Miközben az összebújt csoportok lázasan sutyorogtak, valaki megcibálta a nadrágszáramat. Lenézek, egy kislány áll ott, és vékony, aggodalmas hangon kérdezi: – És hová álljanak a sellők?
– Hová álljanak a sellők?
Hosszú csend. Hosszú, hosszú csend…
– Hogy hová álljanak a sellők? – kérdeztem.
- Tudod, én sellő vagyok.
- De olyan nincs, hogy sellő.
- Dehogy nincs. Én is az vagyok.
Nem akart sem óriás, sem varázsló, sem törpe lenni. Tudta pontosan, hová tartozik. Ő sellő. Esze ágában sem volt, hogy kiszálljon a játékból, és a fal mellé álljon szomorkodni. Részt akart venni benne, úgy, ahogyan a sellők, anélkül, hogy feladná méltóságát és személyiségét. Biztos volt benne, hogy a sellők számára is van valahol hely, és hogy én tudni fogom, hol.
Nos, hát hová is álljanak a sellők? A „sellők”, mindazok, akik különböznek, akik nem felelnek meg az előírásoknak, akik nem hajlandók beleülni a rendelkezésükre bocsátott skatulyába…
Aki erre a kérdésre választ tud adni, iskolát, országot, egész világot építhet rá.
Hogy abban a pillanatban mit feleltem? Nos, néha sikerül meglelnem a helyes választ…
– A sellők ide állnak, a Tenger királya mellé. (Igen, igen, a Király bolondja mellé, gondoltam.)
Ott álltunk hát kéz a kézben, és a varázslók, óriások és törpék csapatait szemléztük, ahogyan vad összevisszaságban rohangáltak fel, s alá…
Egyébként nem igaz, hogy nincsenek sellők. Egyet ismerek személyesen. A kezét is fogtam.
Robert FULGHUM:
Már az óvodában megtanultam mindent, amit tudni érdemes
- könyvéből
Hagyj üzenetet