„”Szeretem ezeket az „egyperceseket” – a címeket olvasva mindig megakad a szemem egy olyan kifejezésen, mondat töredéken, amelynek aznap jelentése van számomra és elolvasva azt, történik velem valami érdekes. Vagy megtalálom én is megoldást a problémámra és lépek, vagy megnyugszom, hogy igen, más is küzd ugyanazzal, amivel én, és máris nyugodtabb vagyok.”
Heiszler Gabriella, ügyvezető igazgató – SPAR Magyarország Kereskedelmi Kft.
„Az idei évben kerek évfordulót ünnepelek, ugyanis 20 éve léptem be a munka világába. Friss diplomásként, két pici gyerekkel az első év után már vezetővé váltam egy multinál, mégha csak néhány fős csoportot is irányítottam. Azóta több helyen megfordultam, egyre komolyabb pozíciókat töltöttem be és az általam irányított emberek száma több ezerre tehető.
Vezetni lehet ösztönösen és tudományosan is. Vallom, hogy sikeres vezető csak az lehet, aki megfelelő arányban tudja alkalmazni mindezt, az arányokat szituációnként keverve. Ha ezt sikeresen teszi, ő lesz a nagybetűs karizmatikus vezető, a példakép.
Most jutottam el pályám során oda, hogy elég erősnek és bátornak érezzem magam ahhoz, hogy szembe merjek nézni gyengeségeimmel. Ugyanis vannak. Vagy lehet nem is gyengeségek, hanem célok, amelyek megvalósítása még hátra van? Na ez az amit a coachom remélem segít majd kideríteni…
Szívből ajánlom mindenkinek az újabb 77 tanulságos történetet. Olyan hétköznapi, ismerős szituációra lelhetünk benne, aminek olvasása során tükröt tarthatunk saját magunk elé is. A történetek legnagyobb értéke pedig az, hogy azonnal átfordítjuk azt saját üzleti- vagy magánéletünkre. Még akkor is, ha ezt nem mindig valljuk be.”
Dávid Ilona, elnök-vezérigazgató – MÁV Zrt.
„Ahogy egyre több tapasztalatot szerzek emberek vezetéséről, úgy erősödik bennem az a vélemény, hogy a vezetés alfája és omegája a megfelelő önismeret. Miközben azon dolgoztam, hogy miként mélyíthetem az önismeretem, hogyan lehettek jobb apa és férj, egy szívemnek nagyon kedves barátom nyomta a kezembe ennek a könyvnek az első részét.
Többek közt ez índított arra, hogy nekem is legyen “saját coach”-om, valaki aki segít nekem az önismeret feneketlen kútjába nézni és megmutatni, hogy ebben a kútban bizony sokkal több érdekes és értékes dolog rejtőzik, mint félelmetes és kellemetlen élmény.
Ajánlom ezt a könyvet mindazoknak, akik gondolkodnak azon, hogy szakmai segítséget kérjenek az önfejlesztésükhöz, legyen az akár üzleti, akár magánéleti indíttatású és azoknak akik már rég ezt az utat járják, hiszen nem csak hasznos, de szórakoztató történeteket olvashat, miközben jókat mosolyoghat, amikor egy-egy történetben akár coach-ként, akár coachee-ként magára ismer.”
Lencsés Gergő, ügyvezető igazgató – GE Hungary Kft.
„Az ember lánya és fia vezetőként piszkosul magányosnak tudja érezni magát. Fantasztikus kincsre és értékre tesz szert, ha egy coach segíti munkáját, aki személyi edzőként konkrét témákban támogatja, ha elakad vagy nehézségei adódnak munkája vagy akár életvezetése során. A személyi edzések történetei egy problémával, sikertelenséggel vagy dilemmával kezdődnek általában és optimálisan saját döntéssel zárulnak, mely mások számára is hasznos tanulságokkal szolgálhat. Azért, mert még előtte áll, és a történetet olvasva később elkerülheti a rosszat, vagy éppen ellenkezőleg, mosolyog azon, hogy nincs egyedül, más is járt hasonló cipőben, bár a megoldásból ekkor is tanulhathatunk. A történetek ebben a második kötetben is tanulságosak, és olvasmányosságukat tekintve a közelgő nyárhoz illeszkednek, mint a mini szoknya: elég rövidek, színesek és a lényeget épp, hogy megmutatják! S hogy személyesen Önnek melyik áll jól? Azt pedig ki kell próbálni!”
Dr. Zolnay Judit, vezérigazgató – MetLife Zrt.
„A második hetvenhét történet méltó folytatása az első kötetnek: kedves, humoros, néhol mélyen szakmai; de engem leginkább az őszinteségével és emberségével fogott meg. A sikersztorik mellett bőven olvashatunk olyan esetekről is, melyek a vezető vagy a coach ballépéseiről szólnak. Számomra ez teszi különösen hitelessé és tanulságossá a könyvet.”
Berényi Attila, ügyvezető igazgató – PepsiCo Magyarország
„Valaki, akitől sokat tanultam a pályám során, mindig azt kérdezte a munkatársaitól: „Valóban fejlődni akarsz vagy ‘csak’ a karriert hajszolod?” Legyen szó akár coach-ról, akár coachee-ról, ajánlom ezt a könyvet mindazok figyelmébe, akik az első csoportba sorolják magukat.”
Seres Miklós, ügyvezető igazgató – Hilti Hungária Kft.
„A legtrendibb szavak egyike ma a coaching. Te se maradj ki ebből a klassz dologból! A történetek írói, barátaim, coach társaim, oktatóim voltak az elmúlt évek során, személyesen is rengeteget köszönhetek Nekik. Amit Tőlük, általuk kaptam, igyekeztem továbbadni másoknak. Ajánlom nőknek, akik útkeresésben vannak, férfiaknak, akik úton vannak. HR igazgatóknak, vezetőknek, akik a vállalati kultúrák formálói. Ajánlom a fejlődni vágyóknak, azoknak, akik hisznek, vagy éppen nem hisznek a változás lehetőségében.
Ha a következő hónapokban minden héten elolvasol legalább két történetet, ígérem, hogy minden „erőfeszítés nélkül”, jól szórakozva fogsz rálépni az ÖNfejlődés útjára.
A 77 történet örömteli nyomokat hagy majd maga után benned.”
Kamarás Zsuzsanna, HR igazgató – Provident Pénzügyi Zrt.
Amikor elolvastam a könyvet, az jutott eszembe, olyan ez, mint a minden napra egy mese. Arra gondolok, hogy annyira érdekes történetek vannak benne, hogy érdemes őket egyesével, akár 77 nap alatt elolvasni, majd elgondolkodni rajtuk.
Ajánlom e könyvet coachoknak, coacheeknak és a hierarchia bármely szintjén dolgozó vezetőknek, és nem vezetőknek is.
Szabó Szilvia, személyzetfejlesztési vezető – Deichmann Cipőkereskedelmi Kft.
„Sokszínű élethelyzetek és személyiségek bontakoznak ki a történetekből, melyekből kiderül, hogy mindenkinek a fejlődéséhez más a kulcs. De ha két ember (coach és coachee) megtalálja az összhangot szavak, módszertan és értékek mentén, akkor a fejlődés garantált.”
Bereczki Ildikó, Head of Human Resources – Vodafone Shares Services Budapest
Hagyj üzenetet