Kibírnád, hogy ne változtass meg mindent egyszerre?
KAIZEN – A kis lépések ereje a tartós fejlődésben
Ismerős az érzés? Hétfőtől minden más lesz. Új rendszer, új szokások, új működés. Nagy lendülettel nekikezdünk, aztán néhány nap vagy hét múlva egyre nehezebb folytatni. Vagy éppen ellenkezőleg: már maga a feladat is olyan nagynak tűnik, hogy inkább halogatjuk elkezdeni is. Aztán megérkezik a csalódottság: már megint nem sikerült. Majd jön a bűntudat.
De mi lenne, ha nem akarnánk mindent egyszerre megváltoztatni? A Kaizen más irányból közelít. Nem feltétlenül nagy ugrásokban gondolkodik, hanem folyamatos fejlődésben: megfigyelni, mi nem működik, kipróbálni egy kisebb változtatást, megnézni annak hatását, majd tovább finomítani.
A kis lépések csökkenthetik az elindulással szembeni ellenállást. Ahelyett, hogy egy hatalmas feladattal néznénk szembe, létrehozunk egy olyan belépési pontot, amelyre könnyebb azt mondani: „Ennyi? Persze. Ezt megcsinálom.”
A cél nem a tökéletesség. A cél az, hogy legyen egy következő, egy valóban megtehető lépés.
Kinek szól a tréning?
Mindazoknak, akik szeretnének változtatni, fejlődni vagy valamit jobban működtetni, de azt tapasztalják, hogy a nagy elhatározások nem mindig vezetnek tartós eredményekhez.
Azoknak, akik
- hajlamosak egyszerre túl sok mindenen változtatni;
- nagy lendülettel kezdenek bele valamibe, majd nehezen tartják fenn;
- időnként halogatnak egy feladatot, mert az túl nagynak, nehéznek vagy kellemetlennek, vagy akár unalmasnak tűnik;
- szeretnének egyszerűbb és fenntarthatóbb megoldásokat találni;
- kíváncsiak arra, hogyan lehet egy problémát kisebb, kezelhető lépésekre bontani;
- szeretnének egy olyan szemléletet megismerni, amelyet a tréning után önállóan is tudnak alkalmazni.
Nem szükséges hozzá vezetői pozíció, HR-es háttér vagy előzetes Kaizen-ismeret.
Miről szól valójában?
A Kaizen japán eredetű folyamatos fejlesztési szemlélet, amelynek egyik alapgondolata, hogy a fejlődéshez nem mindig radikális változtatásokra van szükség.
A tréningen megnézzük, honnan ered a Kaizen, mit jelent valójában és hogyan került a vállalati és szervezeti működés világába. De nem állunk meg az elméletnél.
Megnézzük azt is:
- miért buknak el gyakran a túl nagy változtatási kísérletek;
- miért halogatunk gyakran éppen akkor, amikor egy feladatot túl nagynak, nehéznek vagy kellemetlennek, unalmasnak érzékelünk;
- hogyan csökkenthetjük egy jól megválasztott mikrolépéssel az elindulással szembeni ellenállást;
- hogyan ismerhetjük fel, hogy valójában min érdemes változtatni;
- hogyan bonthatunk egy problémát kisebb, kezelhető részekre;
- mit jelent a folyamatos fejlesztés a gyakorlatban;
- hogyan használható az 5 Miért módszer a problémák valódi okainak feltárására;
- hogyan működik a PDCA-ciklus – tervezz, próbáld ki, ellenőrizd, módosíts;
- és mi történik akkor, ha az első „kis lépésünk” történetesen nem működik.
Mert a Kaizen nem azt jelenti, hogy elsőre megtaláljuk a tökéletes megoldást. Éppen ellenkezőleg: kipróbálunk, megfigyelünk, tanulunk és korrigálunk.
Kaizen és halogatás? Miért lehet egy apró lépésnek ereje?
Sokszor nem azért nem kezdünk bele valamibe, mert nem fontos számunkra, hanem azért, mert a feladatot túl nagynak, túl nehéznek, kellemetlennek vagy bizonytalannak érzékeljük. Félhetünk az erőfeszítéstől, a kudarctól vagy egyszerűen attól, hogy az egész túl sok lesz, nem akarjuk megtapasztalni a vele járó nagy erőfeszítést. A halogatás ilyenkor rövid távon megkönnyebbülést ad: most még nem kell foglalkoznom vele.
A Kaizen egyik ereje éppen abban rejlik, hogy lejjebb vihetjük az elindulás küszöbét. Nem azt mondjuk: „Meg kell oldanom az egészet.” Hanem azt kérdezzük: „Mi az a legkisebb értelmes lépés, amit most meg tudok tenni?” Ha a lépés kellően kicsi és konkrét, könnyebb elkezdeni. És ha már elkezdtük, gyakran könnyebb továbbhaladni is. Néha nem több akaraterőre vagy motivációra van szükségünk, hanem egy jobb első lépésre.
Hogyan zajlik a tréning?
– A félnapos interaktív programban, a rövid elméleti részeket hétköznapi példák, kérdések, közös gondolkodás és gyakorlatok váltják.
– Értsük meg a Kaizent: Megismerjük a Kaizen eredetét és legfontosabb alapelveit, majd egyszerű példákon keresztül megnézzük, hogyan működik a kis lépésekre épülő folyamatos fejlesztés.
– Megvizsgáljuk azt is, mi történik velünk, amikor egy változtatás vagy feladat túl nagynak tűnik, és hogyan kapcsolódhat ehhez a halogatás. Kipróbáljuk az 5 miért gondolkodásmódját, és megismerkedünk a PDCA-ciklussal is.
– Fordítsuk át a saját működésünkre: A második részben az elméletből gyakorlat lesz. Saját példán keresztül is megmutatom, hogyan lehet egy elsőre jó ötletnek tűnő, de a gyakorlatban nem működő „kis lépést” felismerni, majd módosítani egészen addig, amíg valóban a kívánt irányba visz. Megnézzük, hogyan lehet egy túl nagynak érzett feladatból olyan mikrolépést kialakítani, amely már nem bénít meg, hanem cselekvésre hív.
– Saját Kaizen-kísérlet: A program végén minden résztvevő választ egy saját témát, munkahelyit vagy magánéletit, és elkészíti hozzá a saját Kaizen-kísérletét.
Mit viszel magaddal?
A tréning végére
- megérted a Kaizen szemléletének lényegét;
- felismered a különbséget a nagy elhatározás és a folyamatos fejlesztés között;
- jobban megérted, hogyan kapcsolódhat össze a feladat észlelt nehézsége és a halogatás;
- megtanulod kisebbre venni egy változtatás belépési küszöbét;
- megismered az 5 Miért és a PDCA alaplogikáját;
- kapsz egy egyszerű gondolkodási keretet problémák és változtatások kezeléséhez;
- megtapasztalod, hogy egy sikertelen próbálkozás nem feltétlenül kudarc, hanem információ a következő lépéshez;
- és egy saját, konkrét Kaizen-lépéssel távozol, amelyet akár már másnap kipróbálhatsz.
A kérdés a végén már nem az lesz, hogy mit kellene megváltoztatnod, hanem az: mi az az egyetlen kis dolog, amit valóban meg is fogsz tenni?
TRÉNER

Gelics Nóra
Executive & Business Health Coach, közgazdász, vállalkozó
Nóra közgazdász és jogi közgazdász végzettségű, később a Budapesti Corvinus Egyetemen szerzett Corporate Internal Executive Coach képesítést, majd Business Health Coachként folytatta szakmai fejlődését. Több mint egy évtizede vállalkozó, a Flow Nyelvstúdió alapítója. Executive és Business Health Coachként elsősorban vezetőkkel, vállalkozókkal és szakemberekkel dolgozik. Munkájának fókuszában a fenntartható teljesítmény, a stressz- és energiamenedzsment, a kiégés megelőzése, a motiváció és a szokások, valamint a személyes és szakmai változások támogatása áll.
Szemléletének fontos része a longevity: hogyan tudunk úgy teljesíteni és fejlődni, hogy közben hosszú távon is megőrizzük fizikai és mentális vitalitásunkat, energiaszintünket és életminőségünket. Saját életében is meghatározó a rendszeres mozgás, a tudatos táplálkozás és az aktív életmód.
v
TESTRESZABÁS? Beszélgessünk róla!
Ha szeretnétek megnézni, hogy ez a tréning illeszkedik-e a csapatotok vagy szervezetetek helyzetéhez, szívesen egyeztetünk.
Nem értékesítési beszélgetés.
Nem sürgetés.
Csak egy őszinte szakmai párbeszéd.
Bevezetés a fenntartható (emberközpontú) vezetésbe ⇔ Introduction to sustainable leadership ⇔ Nachhaltige Führung

